Oroszország szombaton jelentette be azt, hogy taktikai atomfegyvereket terveznek telepíteni Fehéroroszország területére. Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn reagált a fejleményekre – Írja az Ukrinform.
Hétfőn megkezdte kéthetes tárgyalásait a szárazföldi Kínában Ma Jing-csiu, a jelenleg ellenzékben lévő Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) politikusa, Tajvan volt elnöke.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget, és nem titkol semmit a katonai együttműködés tekintetében. Az elnök hozzátette, ezzel szemben a nyugati államok egy új "tengelyhatalmi" szövetségi rendszer építenek ki - írta meg a Reuters.
Furcsa kettősség jellemezte az elmúlt három napot a kínai elnök moszkvai látogatása során, mert míg Vlagyimir Putyin orosz elnök minden megszólalásában konkrétan vázolta az oroszok nagyratörő kínai gázeladási terveit, addig Hszi Csin-Ping kínai elnök inkább távolságtartóan és konkrétumok említése nélkül letudta az egész témát. Ez is rávilágít arra, hogy az EU-s gázpiacot szinte teljesen elveszítő Oroszország mennyire rá van szorulva arra, hogy Kína minél hamarabb, minél nagyobb mennyiségben vegye meg az orosz gázt akár vezetékes, akár cseppfolyósított formában, mert különben az orosz gázkitermelés és az exportbevételek nagyon megsínylik az ukrajnai háború következményeit. Egy kínai gázpiacra szakosodott elemző emiatt úgy látja, hogy "Oroszország jelenleg valószínűleg kétségbeesettebben akar gázt eladni, mint amennyire Kínának szüksége van".
A Reuters tette közzé az orosz védelmi minisztérium felvételeit a Japán-tenger felett szálló Tupoljev Tu–95MSz bombázókról, amelyeket sugárhajtású vadászrepülőgépek kísértek a stratégiai fontosságú terület felett.
Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök moszkvai tárgyalásain nem esett szó Kijev ukrajnai béketervéről - közölte szerdán Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Vlagyimir Putyin után a brit védelmi minisztérium is megszólalt a szegényített uránmagos lőszerek ügyében. Az Egyesült Királyság védelmi tárcája kedd esti közleményében hangsúlyozta: a szegényített urániumtartalmú páncéltörő lövedékeknek az orosz vezetők kijelentéseivel ellentétben semmi közük a nukleáris fegyverekhez. A minisztérium megjegyezte, hogy a brit hadsereg évtizedek óta használ szegényített urániumot páncéltörő lövedékeiben.
Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn háromnapos látogatásra érkezett Moszkvába. A látogatás első napján nem hivatalos tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, ezt kedden követi a két vezető hivatalos tárgyalása. Az oroszok nagyon lassan haladnak előre Bahmutnál, és fokozódik a helyzet egy másik Donyeck megyei város, Avdijivka körül is. A brit védelmi minisztérium hétfői hírszerzési jelentése szerint ez a város lehet a következő Bahmut – ezt az értékelést megerősítette az ukrán haderő egyik szóvivője is.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden újságíróknak elmondta, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozásuk első napján, hétfőn „alapos” eszmecserét folytatott, és megvitatták Peking Ukrajnára vonatkozó béketervét – írja a Reuters.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) védelmi elemzőintézet hétfői jelentésében Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping találkozóját, illetve a találkozó előtt közzétett újságcikkeiket értékelte.
Moszkvában találkozott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök. Valószínűleg ukrán ellentámadás indult Bahmutnál, az oroszok tavaszi offenzívája kifulladóban lehet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Az Egyesült Államok azt várja a kínai elnöktől, hogy most zajló moszkvai látogatásán az államok szuverenitása és területi egységének sérthetetlensége mellett érveljen, összhangban ENSZ alapdokumentumával - hangzott el a Fehér Ház hétfői sajtótájékoztatóján.
Oroszország mindig nyitott a tárgyalásokra, és tisztelettel viszonyul Kína ukrajnai rendezési tervéhez – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor a Kremlben hétfőn nemhivatalos megbeszélésen fogadta kínai partnerét, Hszi Csin-pinget.
A RIA orosz hírügynökség információi szerint Hszi Csin-ping kínai elnök megérkezett a Kremlbe, ahol Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytat majd informális tárgyalást – írja a The Guardian.
Az orosz elnök úgy látja, hogy sohasem állt még ilyen magas szinten Moszkva és Peking kapcsolata, a kínai államfő szerint pedig hivatali partnerével sikerült új fejezetet nyitnia a kétoldalú viszonyban – Vlagyimir Putyintól hétfőn a Zsenmin Zsipao kínai pártlapban, Hszi Csin-pingtől pedig a Rosszijszkaja Gazeta kormányzati újságban jelent meg cikk a hétfőn kezdődő legfelsőbb szintű moszkvai orosz–kínai tárgyalások alkalmából.
Vlagyimir Putyin orosz elnök alighanem fegyvereket akar elsősorban kérni Kínától, az Egyesült Államok szerint pedig Peking fontolóra vette a kérést, ugyanakkor továbbra is alacsony a valószínűsége annak, hogy az ázsiai nagyhatalom ilyen nyíltan beleáll a konfliktusba – írja a CNN.
"Önző geopolitikai törekvésük" miatt Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi közösség aggályait is, veszélyes útra tért - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden.
Hétfőn írtunk arról, hogy már akár a jövő hét folyamán is találkozhat egymással Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök. A Politico értesülései szerint azonban a kínai államfő moszkvai útját követően telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztethet.
A Reuters értesülései szerint legkorábban a jövő hét folyamán Moszkvába utazhat Hszi Csinping kínai államfő azért, hogy a Peking által kidolgozott, az orosz-ukrán háborút lezárni hivatott „béketervről” tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.